
Miskolcon
születtem, 1958. április 12. napján. Általános és középiskolai tanulmányaimat
Miskolcon folytattam, majd egyetemi tanulmányaimat az ELTE Állam- és
Jogtudományi Karán végeztem, ahol 1982-ben szereztem summa cum laude minősítéssel
diplomát.
Az egyetem befejezését
követően 1982. évben a B.-A.-Z. Megyei Bíróságon helyezkedtem el fogalmazóként,
ahol különböző ügykörben eljáró helyi bíróságokon szereztem gyakorlatot. A jogi
szakvizsgát 1984. november 28-án tettem le, majd 1985. és 1988. év között a
Szikszói Városi Bíróságon bíróként dolgoztam.
1988-ban, egy akkor
alakuló vállalkozás, az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park)
Részvénytársaság jogi osztályvezetője lettem.
Az ezt követő évben a 89.
sz. Jogtanácsosi Munkaközösség tagjaként perekben láttam el jogi képviseletet.
A Miskolci Egyetem
Munkajogi és Agrárjogi Tanszékén 1990-től dolgozom főállásban ? előtte 1989.
évtől másodállásban -, jelenleg egyetemi docensként. A kezdetektől fogva két
tankör gyakorlatvezetése mellett tartok előadásokat, a nappali tagozatnak, a
levelező tagozatnak, az igazságügyi ügyintéző és a munkaügyi és
társadalombiztosítási igazgatási főiskolai karoknak pedig az egyik
tárgyjegyzője vagyok, az utóbbinak egyben szakfelelőse is. Hosszú évek óta segítem
a Polgári Jogi és a Kereskedelmi Jogi Tanszék munkáját a záróvizsgák sikeres
lebonyolításában. 1994 óta ?Az atipikus munkavégzési viszonyok? című speciál
kollégiumot vezetem, 2002. évtől pedig emellett ?Az alternatív vitarendezés
I.-II.? című alternatív tárgy felvételét tettem a harmad-, negyed- és ötödéves
hallgatók számára lehetővé. Az egyetem posztgraduális képzéseiben konzultációk
tartásával és vizsgáztatással (ide értve a záróvizsgákat is) munkálkodom a jogi
szakokleveles közgazdász és jogi szakokleveles orvos tagozaton, az előbbinek
éveken át tárgyjegyzőjeként. A Miskolci Egyetem főiskolai karai közül a
Munkaügyi és társadalombiztosítási ügyintézői szakon szakfelelősi teendőket
látok el, ugyanitt előadásokat tartok, vizsgáztatok és részt veszek a záróvizsga
bizottság munkájában.
A három szak hallgatói
évente 19-20 esetben kérnek fel konzulensnek évfolyam- és szakdolgozataik
elkészítéséhez. A kari TDK versenyeken minden évben szerepelnek ezen dolgozatok
közül néhányan, 2007. évben az általam konzultált dolgozat indult a
balatonfüredi OTDK-n. 2003. évben a debreceni OTDK-n, 2005-ben a győri OTDK-n
képviseltem a kart a munkajogi szekcióban zsűritagként.
A Felsőoktatási Dolgozók
Szakszervezete ME szervezetének 1993 óta vagyok kari titkára.
A Miskolci Egyetem
Közbeszerzési Tanácsának 1998 óta vagyok kari képviselője.
2007. elejétől tagja
lettem a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Doktori Iskola
Felvételi Bizottságának.
2003. évben a Miskolci
Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktori (PhD) oklevelet szereztem summa
cum laude minősítéssel. A PhD dolgozatom címe A munkaügyi viták megoldásának
kérdései különös tekintettel az érdekvitákra volt.
1995. évben a hollandiai
Groningeni Egyetemen a TEMPUS program keretében egy hónapig folytathattam
kutatásokat. 1996-ban a skót Stratchclyde Egyetemen Glasgowban dr. Kenderes
Györggyel közösen végezhettem kutatásokat szintén a TEMPUS program keretében
két héten keresztül. 1997. évben egy héten keresztül az ILO Nemzetközi Oktatási
Központjában, Torinoban ?Mediation and Arbitration? című tanfolyamon vettem
részt, amelyet követően sikeres diplomát szereztem.Ugyanennek
az évnek az őszén a belga Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium
szervezésében mediációs képzésen vettem részt. 1999. szeptember 13. és 17.
között Balatonfüreden sajátítottam el az egyesült államokbeli FMCS által
szervezett preventív mediációs képzés ismereteit. 2000. január és április
között ösztöndíjjal az Új-mexikói Egyetemen a ?vitamegoldás? kurzust végeztem
el, ezzel párhuzamosan ún. observer arbitrator-ként tevékenykedtem az Egyesült
Államokban. 2004. év tavaszán ismételten részt vettem a belga Foglalkoztatási
és Munkaügyi Minisztérium által nyújtott egy hetes mediációs képzésen. 2005.
augusztusában Prugberger Tamás professzorral együtt kutató munkán vettem részt
Hollandiában a Leideni Egyetemen az ERASMUS program keretében.
Publikációs tevékenységemnek kezdete az
egyetemi jogviszonyom létesítési idejére esik, 1990. óta különböző
szaklapokban, kiadványokban jelentek meg cikkeim, tanulmányaim. Társszerzője
voltam az egyik egyetemi tansegédletnek, a jelenleg is tananyagként funkcionáló
Szociális jog című jegyzetnek (Prugberger Tamással közösen) és egy
kézikönyvnek.
2006. évtől tagja vagyok
a Miskolci Jogi Szemle Tanácsadó Testületének, ahol lektori tevékenységet fejtek
ki.
1991. júniusától
folyamatosan, a mindenkori igazságügyi miniszter felkérése alapján a Jogi
Szakvizsgabizottság munkájában cenzorként veszek részt.
A Magyar Akkreditációs
Bizottság felkérésére a magyarországi jogi karokat érintő akkreditáció során a
látogató bizottság tagja voltam 2004-2005 évben.
Az oktatói-tudományos
munka mellett gyakorló jogászként is működök, 1990. és 1993. között a Miskolci
10. sz. Ügyvédi Iroda tagja voltam, jelenleg, mint egyéni ügyvéd dolgozom.
1998. óta vagyok tagja B-A-Z Megyei Ügyvédi Kamara Etikai Bizottságának,
jelenleg annak vezetője.
1994. évben a Munkaügyi
Minisztérium 30/1994. szám alatt munkajogi szakértőként vett a Szakértők
Nyilvántartó Jegyzékében nyilvántartásba.
2004 óta tagja vagyok a
mindenkori oktatási minisztert segítő Országos Munkavédelmi Tanácsnak
Az Igazságügyi
Minisztérium 2003. évben felvett a közvetítők névjegyzékébe is.
Az Érdekegyeztető Tanács
által létrehozott Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatnak 1996.
nyarától vagyok folyamatosan a tagja. Eddig négy alkalommal vettem részt
konkrét ügyek megoldásában.
2008 és 2009. között az Igazságügyi Hivatallal kötött
szerződés alapján büntetőjogi mediációs tevékenységet végeztem, több mint 20
ügyben jártam el.
2010. március 30-án az Észak-magyarországi Regionális
Államigazgatási Hivatal a hatósági közvetítők nyilvántartásába vett fel.
2005. decembere óta tudományos munkatársként, 2009-től
tudományos főmunkatársként dolgozom a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi
Intézetében, ahol különböző kutatásokban veszek részt. 2007. évtől tagja vagyok
a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanács Ügyrendi Bizottságának.
2006. évben bíráló bizottsági tagként tevékenykedtem Dr.
Berke Gyula Phd dolgozatának bírálatában, ugyanezen évben Dr. Horváth István
Phd dolgozatának egyik bírálója voltam.
2007. év elején bíráló bizottsági tagja voltam Dr.
Kenderes György Phd dolgozatának.
2007. évben szigorlati bizottsági tagként működtem közre
dr. Kun Attila és dr. Dux László fokozatszerzési eljárás során tartott szigorlaton.
Szintén 2007. évben ugyancsak bizottsági tagként vettem részt dr. Bankó Zoltán
fokozatszerzési eljárásában tartott doktori szigorlaton.
2010. évben szintén szigorlati bizottsági tagja voltam
Dr. Nádasné dr. Rab Henriett fokozatszerzési eljárásában.
Minden évben részt veszek szekció tagként vagy szekció
vezetőként a Magyar Munkajogi Konferenciákon 2004-től. 2007. évben én tartottam
a nyitóelőadást a IV. Magyar Munkajogi Konferencián. 2006. évben levezető
elnöke voltam a Miskolci Egyetem által szervezett munkajogi konferenciának. |